Visszavonul Gyurta Dániel?

Visszavonul Gyurta Dániel?

visszavonul
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 26. 05:40
Munkatársunktól

Habár Gyurta Dániel a napokban megint úgy nyilatkozott: nem adja fel, vissza akar térni 200 méter mellen a világ élvonalába, elképzelhető, hogy mégis öltönyre cseréli az úszógatyát. A 2012-ben még ezen a számon olimpiai aranyérmes úszónak nem úgy sikerült a hazai vb, ahogy eltervezte, döntőbe sem tudott bejutni a szám korábbi egyeduralkodójaként (a vb-n csak a 17. lett).

A sikereit jelenleg a sportdiplomácia terén éri el: tavaly beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, míg vasárnap a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja lett.

– Nem lesz egyszerű dolga Daninak, hiszen a magyar és a nemzetközi sportdiplomácia mellett az úszásra is koncentrálnia kell. Ez olyan, mintha valaki egyszerre lenne tanár és diák – mondta múlt héten lapunknak Hargitay András, az úszók korábbi kapitánya. Lapunk megnézte, mi szól a visszavonulás mellett és ellen. 

Mellette

15 éves kora óta a sportág meghatározó alakja, mindent elért az úszásban.

A riói gyengélkedés után a budapesti vb-n sem sikerült javítani.

A Duna Arénában 4,32 másodperccel úszott rosszabbat 200-on, mint a későbbi győztes, Anton Csupkov.

Egyre sikeresebb a sportdiplomácia terén.

Sós Csaba szövetségi kapitány a vb után azt mondta: egy edzőváltás után minimum két évre van szükség ahhoz, hogy a versenyző visszajusson a csúcsra, Gyurta akkor már harmincéves lesz.

Az új elnök, Wladár Sándor szerepet szánna Gyurta Dániel edzőjének, Nagy Józsefnek is, akinek így kevesebb ideje jutna az olimpiai bajnokra. Nagyra a sport-egészségtudomány, elsősorban a teljesítmény­diagnosztika, táplálkozástudomány terén számítana az új elnök.

Ellene

Még mindig ő a legjobb mellúszó Magyarországon.

Egyszer már visszatért a csúcsra.

A vb után is hangoztatja: nem adja fel, folytatni szeretné…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.