Nem Ferdinand az egyetlen példa, hogy két sportágban is lehet bizonyítani

Nem Ferdinand az egyetlen példa, hogy két sportágban is lehet bizonyítani

foci
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 24. 12:15
Bors

Rio Ferdinand a foci befejezése, valamint felesége halála után a fitnesz felé fordult. Most, hogy testileg-lelkileg megerősödött, bokszkarrierre készül. Nem ő az első sportágváltó.

Ian Botham krikettsztár azt a hihetetlen teljesítményt vitte véghez, hogy a krikettkarrier közben focizott is. Fia, Liam is duplázott, ő a krikettezés után rögbire váltott.

Clive Allen a Tottenham Hotspur focistájaként szerzett nevet magának, amikor 1997-ben visszavonult, más területen igyekezett hasonló ismertségre szert tenni. A London Monarch amerikaifocistája lett, és nem is szerepelt rosszul a csapatában.

Jimmy Bullard és Julian Dicks a futball után a golffal próbálkozott, kisebb-nagyobb sikerrel. Utóbbi nem tudta kivívni az EuroPro Touron való részvételt 2014-ben, előbbi súlyos focisérülései miatt váltott a golfra, ahol ugyanúgy hozta formáját, mint a futballpályán: minden hülyeségben benne volt.

Freddie Flintoff 2010-ben fejezte be krikettkarrierjét, 2012-ben pedig már az első bokszmeccsén lépett ringbe. Győzelme után soha többé nem vívott ökölvívó-mérkőzést.

Michael Jordan, a Chicago Bulls legendás kosárlabdázója háromszor vonult vissza, az első, 1994-es bejelentése után próbálkozott meg a baseballal, a Chicago White Sox játékosa lett, majd annak egy kisebb együttesében játszott. Ugyan 127 meccsen szerepelt, de nem alkotott maradandót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.