Eláztak a kajakosok és a színészek

Eláztak a kajakosok és a színészek

kajak
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 16. 11:15
K. D.

Nem úszta meg szárazon az Operettszínház három szólistája, Veréb Tamás, Kocsis Dénes és Miklós Attila a közös kajakozást a világbajnoki ezüst­érmes férfi kajaknégyes három tagjával, Kulifai Tamással, Paumann Dániellel és Tóth Dáviddal. A rendhagyó vízi kalandra azért került sor, mert a hatos a hétvégén a Nemzeti Vágta Adrenalin Kocsitoló versenyén vesz részt, ahol szükség lesz a kondira és az összhangra is, ehhez pedig kiváló erőfelmérő volt a közös kajakozás.

– Nem is emlékszem, mikor borultam utoljára. Nem ma volt, az biztos. Ez sajnos benne van a pakliban, ha egy kezdővel ül az ember egy kajakba – mondta a Borsnak az olimpiai ezüstérmes Kulifai, aki Miklóssal fürdött meg a nem éppen kellemes, 15 fokos Dunában. – Az edzések után jégkádban regenerálódunk, arra tudnám hasonlítani a folyó vizét.

A kiváló kajakos szerint nem reménytelenek a színészek ebben a sportágban.

– Tudom ajánlani nekik, hogy hobbiból kezdjenek el kajakozni. Vannak olyan hajók, amelyek kevésbé borulékonyak – tette hozzá Kulifai, aki alkalmi csapattársaival szeretné megnyerni a kocsitoló versenyt.

Veréb, a Sztárban sztár korábbi győztese először ült kajakba, de nagyon tetszett neki.

– Régi vágyam volt, hogy ki­próbálhassam. Sokszor terveztük barátokkal, hogy leevezünk a Tiszán, de idő hiányában még nem jött össze. Az pedig külön öröm számomra, hogy a világ legjobb kajakosaival ülhettem egy hajóban. Nyáron mondjuk szívesebben kajakoznék, mert akkor a borulás is kellemesebb – fogalmazott a színész. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.