Milák vagy Kenderesi? Ki lesz a világ legjobbja?

Milák vagy Kenderesi? Ki lesz a világ legjobbja?

legjobb
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 08. 10:15
(szabó)

Bár a budapesti vizes világbajnokság csak most ért véget, Tari Imre, Kenderesi Tamás edzője már azon gondolkodik, ki indulhat a jövő évi Eb-n pillangón. A nemzetközi mezőny a hazaitól igazán erős, hiszen olyan kiváló sportolók vannak Kenderesi mellett, mint a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László, vagy a vb-n berobbant friss ezüst­érmes Milák Kristóf. 

– Az érdi Milák a Duna Arénában rögvest a világ élvonalába tempózott. Fantasztikus tehetség, különlegesen előnyös keringési rendszerével. Ígérem, Tamás is rendezi majd sorait, ugyanakkor Cseh László remeklése világosan jelzi, hogy nem szabad őt sem leírni. Ennek ellenére úgy vélem, Kenderesi és Milák a jövő kettőse – mondta a Borsnak Tari, aki arra is kitért, milyen párharcot vár az ifjú titánoktól. – Tamásnak 100-on fel kell gyorsulnia, ez esetben vérbeli rangadókat vívnak majd mindkét távon egymással.

A pécsi edző szót ejtett arról is, min ment el a vb-címe Kenderesinek.

– Biztosra vettem, hogy a dél-afrikai Chad Le Clos kamikaze módjára bekezd majd. Azt tanácsoltam Tamásnak, hogy ne foglalkozzon ezzel, csakis a maga iramát ússza, mert ráfizethet. Sajnos így is történt: elragadta a hév, együtt ment az éllovasokkal, ezért a hajrára elfogyott az ereje. 

Ez volt az oka annak, hogy az olimpiai bronzérmesként csak negyedik lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.