Kifütyülték a nézők Usain Bolt legyőzőjét

Kifütyülték a nézők Usain Bolt legyőzőjét

győzelem
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 06. 18:15
<p>Hangos pfujolásban és fütyülésben tört ki az atlétikai-vb közönsége a férfi 100 méter befutója után. </p>
cs

Nem azt nem tudták elviselni a nézők, hogy a jamaicai sprintkirály, Usain Bolt kikapott, és csupán harmadik lett, sokkal inkább azt, hogy a doppingvétség miatt már kétszer is eltiltott, és az örökös kizárást csak a hatóságokkal való együttműködése miatt elkerülő Justin Gatlin fejére került a korona. 

A 35 éves amerikai atlétát – akinek 9.92-es ideje szezoncsúcs – meglepte ez a gyűlölködés, amit még azzal sem tudott feloldani, hogy látványosan nyolcszoros olimpiai bajnok riválisa lábai elé omlott. 

Bűnlajstrom

Justin Gatlin 2001-ben, amfetaminszármazékokkal akadt fenn először a doppingszűrőn. Azzal védekezett, hogy gyerekkora óta figyelemzavarban szenved, arra szedte a gyógyszert. Két évre meszelték el. Alig tért vissza, 2006-ban tesztoszteronnal bukott meg, s a nyolcéves eltiltást fellebbezés után négyre csökkentették, ami sokakat felháborított.

– Letöltöttem a büntetésemet és megdolgoztam a visszatérésért. Remélem, a példám ösztönzi majd a fiatalokat, hogy ha hibázol is, fel lehet belőle állni – mondta Gatlin, majd elárulta, Bolt nemcsak gratulált neki a célba érkezés után, de azt is a fülébe súgta, megérdemelten nyert, és nem ért egyet az ellenséges reakcióval.

– Keményen harcolt, hogy a legjobb legyen, amiért őszintén tisztelem. Gatlin nagy versenyző és jó ember – mondta a jamaicai, aki a 4x100-as váltóban még egyszer rajthoz áll Londonban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.