Jenson Button az F1 helyett Brittnyben merül el

Jenson Button az F1 helyett Brittnyben merül el

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 11. 22:30
Bors

Noha Jenson Button Monacóban hajlandó volt helyettesíteni Fernando Alonsót az F1-es versenyhétvégén, csöppet sem hiányzik neki az autóversenyzés. Érthető, hiszen dögös barátnője, Brittny Ward mellett épp elég izgalomban van része. A 37 éves angol sportember másfél éve jár az amerikai Playboy-modellel, és a tíz év korkülönbség ellenére tökéletes közöttük az összhang. Most épp Olaszországban, Amalfi partjainál romantikáznak, ahol a fotósok legnagyobb örömére Brittny falatnyi bikinikben – sőt néha e nélkül – mutatja meg tökéletes „ka­rosszériáját”.

Ám nemcsak Button találta meg a boldogságot válása után, exfelesége, a japán fehérneműmodell Jessica Michibata – akivel alig egy év házasság után, 2015 decemberében mentek szét – is ragyog, ugyanis első babáját várja. Már azt is tudni lehet, hogy kislánnyal terhes, a babáváró bulin ugyanis egy Baby Girl feliratú hatalmas gyümölcstortával lepték meg a csinos kismamát a barátai. Az apukáról viszont mélyen hallgat a modell, vagyis nem tudni, ki lépett a pilóta he­lyébe.

Hamilton Rossival motorozna

A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton bakancslistáján előkelő helyen szerepel egy közös motorozás a MotoGP klasszisával, Valentino Rossival. Épp ezért nem volt rest a Channel 4 interjújában üzenni az olasznak, hogy szívesen motorra pattanna a birtokán, ahol egy spéci pálya várja a vendégeket. Rossi vette az adást, és azonnal válaszolt: „Lewis előtt mindig nyitva áll az ajtóm”.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.