Pokolból a mennybe jutott Kozma

Pokolból a mennybe jutott Kozma

váltó
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 24. 15:15
Bors

Nem véletlenül volt kirobbanó jó kedvében Kozma Dominik a férfi 4x100-as gyorsváltóval elért bronzérem után.

„Hatalmas! Ez a világ egyik legkeményebb versenyszáma. Itt csak az marad talpon, akinek van valami a gatyájában! Bebizonyítottuk: nálunk kevés embernek van itt most nagyobb…” – mosolygott Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd mellett.

Az MTK úszója a vb előtt rengeteg nehézséggel küzdött, elvesztette edzőjét, a pedofíliával vádolt Tóth Ramónt, ráadásul jelentős súlyfelesleg volt rajta. Sós Csaba szövetségi kapitány lapunknak el is mondta: megfenyegette Dominikot, ha a vb előtt 30 nappal nem hozza magát versenysúlyba, kikerül a csapatból. A sportoló hallgatott az intelemre, aminek meg is lett az eredménye.

– Leírhatatlanul boldog vagyok. Sem most, sem közvetlenül a vízből kikászálódva nem találtam a szavakat – utalt a Borsnak a „tökös” nyilatkozatára is Kozma.

– Egy olyan váltóval nyertünk bronzot, amelyet leírtak, azt gondolták, a döntőbe sem jutunk. De bebizonyítottuk, képesek vagyunk bármire!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.