Kenderesi és Cseh a rivalizálás ellenére barátok maradtak

Kenderesi és Cseh a rivalizálás ellenére barátok maradtak

Kenderesi Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 27. 09:15
Örökké emlékezetes döntőt hozott a 200 méteres pillangóúszás, a szám világbajnoki címvédője, Cseh és olimpiai bronzérmese, Kenderesi között.
K. D.

Már az előfutamoknál és a középdöntőnél is sejteni lehetett, hogy a férfi 200 méter pillangó döntője lesz a hazai vizes vb slágerversenye magyar szempontból. A kétszeres világbajnok Cseh László a második, míg az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléra, ahol azonban nem jött össze a várva várt arany, amely végül a dél-afrikai Chad Le Clos nyakába került. Cseh a második, Kenderesi a negedik helyen ért célba, természetesen mindkettőjük párja ott volt a helyszínen, hogy testközelből drukkoljon szerelmének.

– Egy visszafogott lány va­gyok, de most nem bírtam magammal, óriási energia szabadult fel bennem, torkom szakadtából szurkoltam Lacinak – mondta a Borsnak Cseh László felesége, Dia, aki már hozzászokott, hogy a versenyek alatt alig látja a férjét. – Ez így van rendjén. Ilyenkor Laci csak az úszásra koncentrál, a versenyzés mámorában fürdik. Bőven elég neki, ha pár percre összefutunk, megölelem és gratulálok neki.

Dia azt is elmondta, nagyon örült annak, hogy két magyarnak szurkolhatott a hazai közönség.

– Ez nem a rivalizálásról szól. Jó volt látni, hogy a középdöntő után Tamással közösen köszönték meg a biztatást a szurkolóknak. Ők elsôsorban Magyarországért küzdenek, igazi sportemberek mindketten – tette hozzá Laci felesége.

Kenderesi Tamás párja, Sebestyén Dalma nehezebb helyzetben van, ugyanis ma a 200 mell előfutamában lesz érdekelt.

– Nagyon szurkoltam Tominak, ám túl sok örömködésre nem volt időm. Ahogy lement a döntő, már fejben átkapcsoltam. Olimpián még amatőr voltam ebből a szempontból, annyira izgultam érte, hogy kihatott a versenyzésemre. Az a baj, hogy nagyon izgulok a saját számom miatt. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy Tomi is úszó, hiszen így egy-egy étkezésnél vagy edzések után tudunk be­szélgetni. Jó hatással van rám, mindig megnyugtat a jelenléte – fogalmazott lapunknak Dalma. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.