Hajnal a mentőből is vissza akart térni

Hajnal a mentőből is vissza akart térni

agyrázkódás
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 18. 10:15
K. B.

Már jobban van, és ma délután a kórházat is elhagyhatja az 59-szeres válogatott Hajnal Tamás, aki az NB I nyitófordulójában a Puskás Akadémia elleni bajnokin (1-1) Spandler Csabával ütközött a 78. percben, majd eszméletlenül terült el a földön.

– Nagy volt a riadalom, de Tamás már a körülményekhez képest jobban van, agyrázkódást szenvedett – mesélte a Borsnak a focista testvére, Hajnal Róbert. – Én csak a tévében néztem a meccset, de anya és apa, valamint Tamás felesége is ott voltak a lelátón. Nagyon megijedtek, ahogy én is a képernyő előtt, aztán elindultak a testvérem után a kórházba. Végig tartottuk a kapcso­latot telefonon – emlékezett vissza a Róbert, aki ké­sőbb a testvérével is beszélt telefonon. A 36 éves focista – aki­nek a jobb halántékán lévő folt emlékeztet az ütközésre – addigra már visszanézte az ijesztő jelenetsort.

– Tamás hangja olyan volt, mintha mi sem történt volna. Elmesélte, hogy az ütközésnél teljes volt a képszakadása. Az első emléke, hogy amikor levitték a pályáról a hordágyon, az ő nevét skandálta a stadion. De csak a mentőben tért magához teljesen, ahonnan vissza akart menni a pályára játszani. A mentősök azonban mondták neki, hogy szó sem lehet róla, hiszen elveszítette az eszméletét. Úgy tudom, gyorsan felépül, még egy-két hét, és újra edzésbe állhat – mondta Róbert, aki maga is focista, a Komárom-Esztergom megyei első osztályú Nyergesújfalut erősíti.

A jelenet 4.40-nél:

Sérüléshullám sújtja a Fradit

Leandro bokasérülést szenvedett a Puskás ellenLovrencsics Gergő Hajnalhoz hasonlóan eszméletlenül esett össze a májusi, Vasas elleni Magyar Kupa-döntőn, azóta visszatértOtigba Kenneth a júniusi, Jelgava elleni EL-selejtezőn sérült meg, heteket hagy kiBöde Dániel sincs még százszázalékos állapotban
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.