Sport

Az Európa-bajnokság döntőjében állt meg a magyar futó, felsegíteni elesett társát

Bors

Létrehozva: 2017.07.23.

Az U20-as Európa-bajnokság döntőjét rendezték meg 3000 méter akadályfutásban Grossetóban, amelyben két magyar is indult: az európai ranglistavezető Tóth Lili anna és a selejtezőben egyéni csúcsot elért Pavuk Tíra.

Előbbi még vezetett a döntőben, mikor a harmadik körben egy gát után elesett, mindenki elfutott mellette, csak egy versenyző nem: Pavuk Tíra. Megpróbálta felsegíteni, de látszott Tóth Lili Anna erre most nem képes. Így Pavuk tovább futott, amiért hatalmas tapsot kapott. sőt, a hosszú másodpercekig csak Tóth-tal foglalkozó futó be is érte társait, előzni is tudott, és tizenkettedikként futott a célba. Pavuk a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta:

„Bevallom, én nem láttam Lili esését. Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok.”

👏Absolutely incredible scenes. Unbelievable sportsmanship👏 Hungary's Tira Pavuk checks on fallen teammate in 3,000m steeplechase final

European Athletics (@europeanathletics) által megosztott bejegyzés,

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek