Hiába ünnepli ma a 18. születésnapját Tassi Attila, a TCR-sorozat autóversenyzője megvárja a hétvégét az ünnepléssel, elvégre egy, a Hungaroringen megcsípett dobogós hely után még nagyobb bulit csaphat. Ha kell, ehhez a főnökét sem kíméli majd a pályán, a M1RA csapat tulajdonosa, Michelisz Norbert ugyanis erre az egy állomásra kategóriát vált, és szintén versenybe száll Mogyoródon.
– Fura helyzet lesz Norbi ellen versenyezni, remélem, meg tudom majd szorongatni. Persze ha úgy adódik, akkor gond nélkül meg is előzöm, elvégre a pályán nincs főnök–beosztott viszony vagy barátság, ott csak a verseny számít – mondja a középiskolás pilóta, aki elárulja, olasz csapattársával, Roberto Colciagóval is csak arra figyelnek, hogy ne lökjék ki egymást, minden más megengedett. – Egyébként örülök, hogy Norbi beugrik a két mogyoródi futamra és kipróbálja élesben az autót, mert a későbbiekben sokat profitálhatok a tapasztalataiból.
Tassi abban bízik, hazai közönség előtt jön össze első futamgyőzelme. Szerencsére a múlt heti balesetét – 200 kilométeres sebességgel csapódott a szalagkorlátba – már szinte el is felejtette.
– Nem maradt bennem rossz érzés a kicsúszás miatt, még kicsit fáj a nyakam és a lábam, de hétvégére jól leszek – teszi hozzá magabiztosan, s már alig várja, hogy a családja mellett a barátai és az osztálytársai is élőben láthassák száguldani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.