Verrasztónak kellett leállítania a „megöllek!”-et üvöltő Tusupot

Verrasztónak kellett leállítania a „megöllek!”-et üvöltő Tusupot

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 24. 05:20
(t. n.)

Mint ahogy elsőként lapunk írta meg, a debreceni országos úszóbajnokságon a bemelegítésre használt medencénél üvöltözött egymással Hosszú Katinka edzője-férje, Shane Tusup, és klubjuk, az Iron Aquatics kanadai edzője, Darren Ward. Éppen egy váltóverseny startolt volna el az uszodában, amikor a síri csöndet megtörte a kiabálás. A szemtanúk elmondása szerint Tusup lökdöste is Wardot. Sőt úgy tudjuk, azt mondta neki: „ha még egyszer ilyet csinálsz, megöllek!”

Lapunk tudomására jutott, hogy azért nem fajult tettlegességig az észak-amerikai szakemberek vitája, mert a világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes Verrasztó Dávid szétválasztotta a hőzöngő feleket. Kiderült, Hosszú Katinka férjéből az váltotta ki az agresszív viselkedést, hogy az Iron Aquatics férfiváltócsapata nem tudott rajthoz állni, és ezért Wardot tette felelőssé. 

Tegnap többször kerestük Verrasztó Dávidot, de nem értük el, viszont édesapjának, a Jövő SC elnökének, Verrasztó Zoltánnak megvan a véleménye a történtekről. 

– Nem láttam, hogy mi történt, mert a bemelegítőmedencétől távol, a túloldali lelátón voltam, de a versenyeket követően természetesen mindenki erről a balhéról beszélt – magyarázta a klubvezető. – Teljesen mindegy, mi volt a kiváltó ok, így nem lehet viselkedni egy ob-n, az uszodában gyerekek is vannak. Tusupnak ráadásul már nem ez az első kirohanása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.