Sport

Kupaálom az NB III-ból: Ide nekünk a Fradit!

K. D.

Létrehozva: 2017.04.07.

<p>Tizenhét év után ismét lesz NB I-es klubnál alacsonyabb osztályú gárda a foci Magyar Kupa elődöntőjében, miután az NB III-as Budafok 3-2-es összesítéssel kiütötte a másodosztályú Sopront. </p>

Forrás: MTI

– Önbizalommal telve léptünk pályára. Tudtuk, hogy képesek vagyunk az első fordulóban elszenvedett 2-1-es vereséget megfordítani – fogalmazott a Borsnak a korábbi 12-szeres válogatott Csizmadia Csaba, aki góllal vette ki részét csapata sikeréből. – Elhamarkodott lenne a végső sikerről beszélni, ám a Videotont már kiütöttük a Magyar Kupából, ezzel bizonyítva, hogy senki nem becsülhet le mindet. 

Csizmadia egyszer már átélte, milyen érzés magasba emelni a serleget, 2006-ban a Fehérvár játékosaként jutott fel a csúcsra. 

– Budafokon van olyan csapattársam, aki a 2006-os fináléban még labdaszedőként se­gédkezett. Elsősorban a fiataloknak meséltem a kupasikerről, de nekik is csak ritkán, nem iszunk előre a medve bőrére. Már az elődöntő is csodával ér fel. Bármi is történik a döntőbe kerülésért, már elégedettek lehetünk – mondta a hátvéd, aki Győrből jár mindennap edzésre Budafokra. 

Kupaálom

A Budafok vezetőedzője, Prukner László szerint az elődöntőben a helytállás a cél. Ha sikerülne a fináléba kerülni, és ott a Fradit vagy a Vasast kapnák ellenfélül, akkor akár a nemzetközi kupában is elindulhatna az együttes.

– Ez még viccnek is rossz – mondta a tréner. – Abban viszont biztos vagyok, ha ez esetleg összejönne, akkor vállalná a tulajdonos és a csapat a kihívást.

– Két csapattársammal, Vankó Imivel és Illés Dáviddal ingázunk. Csapatépítés szempontjából kiváló, hiszen egy autóval megyünk, mindennap más vezet. Kényelmesebb lenne, ha Budafokon laknék, de a családommal Győr mellett élünk, a feleségem is ott dolgozik, nem szeretném ezt megbontani.

Csizmadia azt is elmondta: volt csapatával, a Fradival mérkőzne legszívesebben az elődöntőben. – Biztos vagyok benne, hogy telt ház lenne Budafokon, ami nem sűrűn fordul elő – zárta a hátvéd, akinek jelenlegi csapattársai közül Oláh Lóránt, Grúz Tamás és Pölöskei Péter is játszott a Fradiban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított