Nagyon megverte a mezőnyt Hamilton Ausztráliában

Nagyon megverte a mezőnyt Hamilton Ausztráliában

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 25. 11:15
<p>A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.</p>
MTI

A 31 éves versenyző pályafutása 62. pole pozícióját szerezte meg a melbourne-i Albert Parkban, ahol hatodszor, sorozatban pedig negyedszer bizonyult legyőzhetetlennek az időmérőn.

A második rajtkockából a harmadik szabadedzésen leggyorsabb, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik helyről Valtteri Bottas, Hamilton finn csapattársa kezdheti meg a versenyt.

A szabálymódosításoknak köszönhetően a 2017-es autók valóban sokkal gyorsabbak, mint a tavalyiak, Hamilton legjobb köre 1,7 másodperccel volt gyorsabb, mint az egy évvel ezelőtti pole pozíciót érő köre.

A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) az időmérő harmadik szakaszában megcsúszott, a gumifalba csapódott, ezért nem tudott mért kört teljesíteni, és a 10. helyről rajtolhat vasárnap.

Érdekesség, hogy közvetlenül az időmérő után mind Hamilton, mind pedig Vettel tüzetesen szemügyre vette a közvetlen riválisok versenyautóit. A Ferrari német pilótája hosszabb ideig nézegette, sőt meg is tapogatta a Red Bullokat és a Mercedeseket.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint vasárnap reggel 8 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Romain Grosjean (francia, Haas)

4. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

6. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Renault)

7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Esteban Ocon (francia, Force India)

8. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber)

9. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

10. sor:
Jolyon Palmer (brit, Renault)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.