Dortmund-verés: rakott kellel ünnepelt Petry

Dortmund-verés: rakott kellel ünnepelt Petry

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 13. 11:15
szabó

Dárdai Pál hatalmas bravúrt vitt véghez a hétvégén: edzőként először tudta legyőzni a Dortmundot (2-1). A Hertha BSC sikerét Petry Zsolt, a berliniek kapusedzője így magyarázta:

– Leszűkítettük a területeket, így a Dortmund nem fickándozhatott. Sejtettük, hogy ez nem tetszik majd nekik, és megzavarhatók lesznek, mert hetek óta háromnaponta játszottak – fogalmazott Petry, aki arra a kérdésre, hogy miért szereznek odahaza sokkal több pontot (31), mint idegenben (9), így válaszolt: – Mert mindenki tudja, hogy a berlini Olimpiai Stadion 75 ezer nézője előtt tilos gyengén focizni!

A Hertha e sikerrel két pontra van a BL-selejtezőt érő Hoffenheimtől, és háromra a harmadik helyezett Dortmundtól. De egyelőre nem foglalkoznak a kupaindulással: – Az első hatban szeretnénk végezni, az a realitás. Ha a 32 éves norvég kapusunk, Rune Jarstein továbbra is parádézik, kellemes lehet a bajnoki hajránk. Látja, ez a fiú majdnem eltűnt a süllyesztőben, de én láttam benne fantáziát, és most kirobbanthatatlan a csapatból. 

Nem véletlen, hogy Petryt is megbecsülik a Herthánál. A napokban hosszabbítottak vele szerződést, és mint elárulta, a megállapodás korlátlan időre szól. Ez azért nem akármi! 

A klubnál remek a hangulat, Dárdai a minap kikapcsolódásként öttusalövészetre is elvitte a játékosokat, és nem kizárt, hogy a Herthában öklöző válogatott Sávoly Gergőt is meglátogatják.

– A feszes tempó közben lazításra is szükség van – mondta Petry, aki tegnap a Berlintől 800 kilométernyire lévő lakhelyére, Hoffenheimbe utazott, majd vacsorára örömmel fogyasztotta neje, Ildikó asszony rakott keljét, amit kiegészített fokhagymával megbolondított bundás kenyérrel. 

– Ma egy hoffenheimi wellnessközpontba megyek a feleségemmel, kicsit kikapcsolódunk, aztán folyik tovább a Bundesliga-pontvadászat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.