Elképzelhető, hogy veszélyben van a magyar futball egyik legtehetségesebb játékosának, Vida Máténak a pályafutása. A Vasas húszéves, háromszoros felnőtt válogatott középpályásáról a Nemzeti Sport megírta, hogy fél éve tartó térdfájdalmait lúdtalp okozza. Lapunk megtudta, hogy a játékos a pontos diagnózist egy, a Bayern München focistáit is kezelő bajor térdspecialistától kapta meg. Az orvos lúdtalp-betét viselését írta fel.
– Már az őszi szezon elejétől éreztem fájdalmat a térdemben, ami olyannyira nem javult, hogy a téli felkészülést nem is tudtam elkezdeni – árulta el a Borsnak Vida. – Kiderült, hogy lúdtalpas vagyok. Erre Németországban derült fény, de ezt nem akartam nagydobra verni. A lúdtalp kihatással volt az izomzatomra, és a fájdalom a térdembe sugárzott. Lúdtalpbetétet hordok, és elkezdtem a futóedzéseket, remélem, hamarosan utolérem magam fizikálisan.
Vida korábban dr. Mohácsi Jánosnál járt kezelésen, ahol az MRI-vizsgálaton nem derült ki pontosan, mi okozza a problémáját.
– Máté térdfájdalommal jelentkezett. A teljes testéről felvételt készítettünk. Kiderült, súlyos a probléma, a térd üvegporcán van egy bántalom – magyarázta az orvos. – Ezt műtéttel vagy PRP (sajátvér)-injekcióval lehet kezelni. Utóbbiból Máté kapott is egyet. Felvilágosítottam, hogy a testében statikai elváltozást látok. A combizmával, a medencéjével és a gerinctartásával is akadnak problémák. Ezért személyi edzőhöz és gyógytornászhoz irányítottam. Javulni kezdett az állapota, erre ő a külföldi játékosmegfigyelők miatt lefutott 40x200 métert. Persze, hogy felerősödtek a fájdalmai… Máté tévúton jár, ha azt hiszi, hogy a lúdtalpbetét megoldja minden problémáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.