Ismét az élet naposabb oldalán sütkérezik Szalai Ádám. A Hoffenheim csatára a 69. percben csereként beállva duplázott korábbi csapata, a Mainz ellen a Bundesliga hétvégi fordulójában. A Hamburger Morgensport nagyszerű teljesítményét merész hasonlattal szemléltette: „Egyesek úgy tartják, az exszel való szex nagyon jó dolog. A foci az exszel pedig nagyon szórakoztató lehet, kérdezzék csak Szalait!” Az biztos, hogy a válogatott támadó élvezi az excsapata elleni játékot, hiszen ebben az idényben mindhárom bajnoki találatát a Mainznak rúgta, ám mégsem lehet teljesen boldog, mert 19 forduló alatt mindössze 176 perc játéklehetőség adatott meg a számára.
– Nyilván nem egyszerű feldolgozni a mellőzést, de egész életemben azért dolgoztam és dolgozom ezután is, hogy minél többet játsszak a lehető legmagasabb szinten. Pályafutásom során jó néhányszor kerültem nehéz helyzetbe, s mindannyiszor a munka jelentette a megoldást a problémára – árulta el a Nemzeti Sportnak Szalai, aki szerint ilyen magas kvalitású csapatban, mint a mostani Hoffenheim, még sosem játszott. A csatárban a nyári foci Eb, illetve az osztrákok elleni csoportmeccsen szerzett gólja óta kezd újra pislákolni valami. Szalai a héten a csakfoci.hu-nak vallott őszintén arról, milyen nehezen élte meg, hogy itthon és Németországban is sokat kritizálták.
– Nagyon mélyen érintett érzelmileg és önbizalmilag is. Szinte minden reggel és este a padlón voltam, innen kellett felhoznom magam. Esténként mindig próbáltam rendszerezni a gondolataimat, hogy könnyebb legyen. Nem titok, egy szakember is segített ezekben a nehéz időkben, akivel már hosszú évek óta együtt dolgozom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.