Profin szolgálja ki szurkolóit a Jászdózsa

Profin szolgálja ki szurkolóit a Jászdózsa

lányok
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 04. 10:15
K. B.

A magyar válogatott szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ihlette meg a kétezer lakossal szerénykedő falu, Jászdózsa megye II-es csapatát, amely szurkolói matricáival töretlenül halad a világismertség felé. 

– Arra gondoltunk, mi jászdózsaiak bármerre is járunk a világon, ezzel hagyjuk ott névjegyünket – kezdte lapunknak Orosz Attila ötletgazda, egyben a csapat játékosa. – Ezek kültéri matricák, így nem kell félni, hogy esetleg Londonban lemosná az eső a Big Benről – tette hozzá viccesen.

Attila volt egyébként az is, aki megálmodta a jászdózsai szurkolói sálakat is. – Szerettünk volna valami relikviát, és jött a tél, adta magát a szurkolói sál ötlete. A magyar cégek sajnos szóba sem álltak velünk, de az interneten találtam egy lengyel gyártót, amely hamar ki is szállította a 80 sálat. Darabját 2800 forintért tudtuk adni, amit hamar el is kapkodtak. A bevételből egy csapatépítő programra futotta, de ezeknek az akcióknak abszolút nem a haszonszerzés a célja, hanem hogy kiszolgáljuk a szurkolókat, és megismerjenek minket – mondta a 24 éves focista, akinek csapatát hazai pályán mindig 80–90 szurkoló buzdítja.

Nekik a klub egyedi pólókat is árul, a híres magyar termék, a budafcknpest mintájára, a jászfckndózsa felirattal. Korábban pedig, megyei szinten ugyancsak egyedi módon, csinos lányokon mutatták be a csapat mezeit, a férfi szurkolók legnagyobb örömére.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.