Sport

Magyarul tanul a 190 centis orosz szépség

T. R.

Létrehozva: 2017.02.05.

Irina Szmirnova személyében igazi nemzetközi klasszist igazolt a Békéscsaba röplapbdacsapata.

Irina harmadik idénye nem úgy sikerült Olaszországban, ahogy eltervezte, nyitott volt a váltásra. Mint azt Baran Ádámtól, a klub ügyvezetőjétől megtudtuk, török, olasz és francia csapatok elől happolták el.

– A sikeres nemzetközi kupaszereplésünknek köszönhetően jól cseng a klubunk neve Európában, ezen túl az is szimpatikussá és versenyképessé tesz minket – habár a költségvetésünk elmarad a külföldi vetélytársainkétól –, hogy magas szintű a szakmai munka, a koncepció előremutató és a pénzügyi fegyelem is rendkívüli – mondta a klubvezető.

– Ez volt szimpatikus számomra is – folytatta Irina –, és fontos volt, hogy európai kupasorozatban tudok szerepelni. A változást szeretem, több profi klubban szerepeltem már, olaszul jól beszélek, az angollal remekül haladok és magyarul is elkezdtem tanulni. A csapattársaim kedvesek, a klubvezetés segítőkész, Békéscsaba egy élhető, szép város. 

Az orosz állapolgárságú Irina párja francia, öt és fél éve ismerik egymást, jól tolerálja, hogy Irina időbeosztása szoros és, ugye, hol itt él, hol ott.

– Az elején nem tudott semmit a röplabdáról, most már lelkes meccsnéző. Hamarosan ide is ellátogat. Egyébként nem először élünk más-más országban, megszokta, hogy az én munkám ilyen. Utazni amúgy is szeretek, ha nincs szezon, igyekszem világot látni. A céljaim? Szeretném megnyerni az összes sorozatot, amiben elindult a klub! Igyekszem jó játékommal segíteni ebben a csapatot, és én is szeretnék fejlődni minden játék­elemben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el