Jenny, a lábak nélkül született akrobata: Nem zavar, hogy nincs lábam

Jenny, a lábak nélkül született akrobata: Nem zavar, hogy nincs lábam

román
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 12. 11:15
Jennifer Bricker lábak nélkül született, de akrobata és boldog ember lett. Amikor kiderült, hogy példaképe egyben a testvére is, mázlistának érezte magát.
(t. r.)

Jennifer Brickert három hónapos korában fogadták örökbe a nevelőszülei, három bátyja szeretetétől övezve nőtt fel. Ugyanúgy élt, mint a többi gyerek.

– Nem értettem gyerekkoromban, hogy miért vagyok sok ember számára inspiráció – meséli az egyik angol lapnak. – Ugyanúgy ugráltam, mint a többi gyerek, ugyanúgy softballoztam, semmiben sem szenvedtem hiányt, semmi nem maradt ki az életemből.

Jennifer tudta, hogy örökbe fogadták, és azt is, hogy román felmenői voltak, de nem foglalkozott különösen a témával. Sőt egyre inkább a sportkarrierjével foglalkozott, 11 évesen már állami trambulinbajnok volt, miközben komoly ösztönzést nyert az ép sportolók köréből, közülük is a nagy kedvence Dominique Mo­ceanu, szintén román származású amerikai olimpiai bajnok tornászlány volt. 

– Éreztem, hogy sok bennünk a közös – folytatja Jennifer. – Ő  is román származású, én is. Aztán pár éve megkérdeztem a szüleimet, hogy tudnak-e valamit a biológiai szüleimről. Azt mondták, hogy semmit, de utánajárnak. Pár héttel később anyukám azt mondta: nem fogod elhinni, hogy az eredeti neved Moceanu, mint a példaképednek. Dominique nem más, mint a testvéred.

Jennifer nyílt levelet írt a világszerte ismert Dominique-nek, aki teljesen úgy néz ki, mint ő, sőt a testvérük, Christina is hasonlít rájuk. A Moceanu szülők azért mondtak le Jenniferről, mert nem akarták fedezni egy sérült gyermek felnevelését. A szülőkkel később Dominique is megszakította a kapcsolatot 17 évesen. Bírósági végzés született arról, hogy a vagyonát ő kezeli, de később kibékült velük.

Ma a három lánytestvér a legnagyobb szeretetben él. Apjuk, Dimitru ezt már nem élte meg, anyjuk, Camelia újra adott helyet a szívében elfeledett gyerme­kének.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.