Pörkölt, szalonna és töpörtyű repíti a magyar pilótákat Afrikában

Pörkölt, szalonna és töpörtyű repíti a magyar pilótákat Afrikában

étel
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 05. 10:15
cs

Kovács Miklós ka­mionversenyző az Africa Race-en évek óta a magyar csapat főszakácsaként is ügyködött. S ugyan idén is telepakolták a hatalmas járművet hazaival, ezúttal a versenyzés az elsődleges a számára, így egyik szerelője lett a konyhafelelős.

– Idén szeretnénk jobb eredményt elérni, így a főzést átengedtem másnak, hogy csak a vezetésre koncentrálhassak – mondta a Qualisport Racing pilótája, a kategóriájában az ötödik helyen kezdő Kovács. – Arról viszont szó sem lehetett, hogy lemondjunk a hazai ízekről. Egyrészt az afrikai kosztot nem mindenkinek bírja közülünk a gyomra, másrészt kell a magyaros ételekből nyerhető energia. 

Kovácsék egyébként nemcsak magukat, hanem az Opel Dakar Teamet is etetik, így a Szalay Balázs, Bunkoczi László párost és a kamionos Darázsi Zsoltékat is az ő főztjük hajtja.

– Nagyjából napi harminc szelet hússal számoltunk a pakoláskor, de van lefagyasztott pörköltünk, füstölt kolbászunk, szalonnánk, tepertőnk. Emellett az összes szükséges fűszert is visszük, és valamennyi zöldséget köretnek. Utóbbit ugyanis be lehet azért szerezni Afrikában – tette hozzá.

Nem csoda, hogy habár a sivatagi hőségben talpig overallban izzadó pilóták napközben jócskán vesztenek a súlyukból, a magyar küldöttség tagjai a vacsoránál rendre visszapótolják a leadott kalóriákat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.