Sport

Húst eszik hússal a pofonnyelő a kéziválogatott Bánhidi

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.01.12.

Bánhidi Bence a kézilabda-vb magyar szupersztárjának ígérkezik. Február 9-én mindössze a 22. születésnapját ünnepli, ám a Melák becenevű szegedi beálló akár a január 29-ig tartó franciaországi torna álomcsapatába is bekerülhet. Pokolian ügyes, ám közben számolatlanul nyeli a pofonokat. Gyakran leütik, igaz, kiütni nem tudják, noha olykor négy védő csípi, harapja, rángatja.

– Afféle pofonnyelő a posztom – magyarázza Bánhidi.

– Ám csapatérdekből állni kell a közelharcokat. Az alattomosabb védőknek rövid idővel orvtámadásuk után rendre visszaadom a kölcsönt. Pár napja ezt tette a dániai Bygma Kupán, a dán Toft Hansen látványos hátast dobva azt mímelve, hogy Bence könyökkel ki­ütötte.

– Ezért piros lapot kaptam, de a meccs után tudattam a svéd bíróval, hogy a dán kézis átverte. Akkorra már megnézte videóról a jelenetet. Elnézést kért, elismerte, az eset nem ért végleges kiállítást. Gyanítjuk, a vb-n provokálják majd serényen, jöhetnek az újabb kiállítások, ám e felvetésünket azzal hárítja el, hogy kordában tartja majd az idegeit.

– Franciaországba velünk tartott Csernus Imre pszichológus, aki tavaly ja­nuárban női vízilabdázóinkat az Eb-dobogó csúcsára segítette – tudatja Bánhidi, aki nézőként nem számít a szintén Szegeden kézilabdázó barátnőjére, Nórikára, az exkapitány Csoknyai István lányára, ugyanis a hölgynek edzései vannak.

– A rajtig át kell programoznom az agyamat, mivel spanyol kapitányunk, Xavi Sabaté veszprémi klubcsapata játékára állított át bennünket.  

Bence mutatói

Magasság: 204 cm
Testsúly: 124 kg (ha ennél egy dekával több, klubedzője, Javier Pastor haragos)
Kitárt karja fesztávolsága: 210 cm
Egyszerre hány védőt ráz le magáról: 3
Válogatott mutató: 30 meccs/64 gól
Hobbi: Nórikával a szegedi John Bull étteremben, szaunázás
Mesterműve a konyhában: carbonara tészta, milánói borda
Kedvenc étele: hús hússal

   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hibákat és értelmetlenségeket tartalmaz a Publicus Intézet felmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011815
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011815
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011815
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el