Kanté egykor senkinek sem kellett, ma a világ topbajnokságának topcsapatában remekel.
– Amikor elkezdtem az iskolát, focizni, atletizálni, kosarazni, rögbizni és úszni kezdtem – mesélte korábban egy brit bulvárlapnak. – Azt mondták, hogy mivel jó a hozzáállásom és jó erőben vagyok, sikeres rögbis lehetek. Végül mégis a focit választottam.
A kezdetek szokványosak voltak, noha maga Kanté soha nem volt az. 19 éves koráig a Párizs környéki Suresnes csapatában focizott, ez egy kilencedik ligás amatőr klub, és ugyan edzői, a lengyel Tomasz Bzymek és Piotr Wojtyna bízott a tehetségében, mégis csak nagy nehezen kapott lehetőséget más, nagyobb kluboknál. Ez leginkább apró termetének köszönhető és annak, hogy a játékstílusa nem látványos. Viszont elképesztően hasznos.
– Annyit futott, mint senki más – mondta róla csapattársa, Eric Vandenabeele, akivel a Boulogne-ban játszott már együtt, ahová csak nagy nehezen lehetett bepaterolni. Mert továbbra sem hittek a szerény, apró fiúban, aki ezekben az időkben szerzett könyvelői diplomát, miközben totálisan kétlábassá fejlesztette magát, passzolásban és szerelésben pedig szinte alig hibázott. A Boulogne után a Caen következett. Addig rollerrel járt edzésre, itt már vett egy kis Renault-t, csak jóval később cserélte le egy Mini Morrisra, miközben társai hatalmas luxusjárgányokat vezettek.
– Elképesztő srác, jó értelembe véve rendkívül egyszerű, egy igazi angyal, a pályán viszont dúvad, nem ismer lehetetlent – mondta róla Christophe Raymond, későbbi edzője.
Innen már ismert a sztori, a Caennél befutott, a francia válogatottban is helyet kapott – tavaly Eb-ezüstig jutott a csapattal –, majd a Leicester Cityvel angol bajnok lett, most pedig már a Chelsea-ben megy az ellenfelei idegeire. A srác, aki 19 évesen nem kellett senkinek, ma nélkülözhetetlen a világ egyik topcsapatában…
Saját beadásából fejel majd gólt
– Kanté annyit futott, mint aki elemmel működik, és a nadrágjába rejtve ott van egy tartalék is. Szóltam is neki: Hé, N'Golo! Lassíts, lassíts! Ne fuss minden labda után, oké? Mire azt mondta: Igen, főnök, majd mire megint odanéztem, már megint futott. Mondtam neki, egy nap a saját beadásából fejel majd gólt – mondta róla a Leicester City edzője, Claudio Ranieri.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.