Az új úszóelnök behódol a lázadóknak

Az új úszóelnök behódol a lázadóknak

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 13. 10:15
Hosszú Katinkáék egyik reformkövetelése volt, hogy a szövetségi kapitányi tisztséget át kell gondolni, erre az új elnök jelezte: ezt megteszik.
K. D.

Az úszószövetség új elnöke láthatóan úgy próbálja megoldani a MÚSZ és az úszók közötti nézeteltérést, hogy enged a sportolóknak. Legalábbis ez derült ki Bienerth Gusztáv tegnapi első sajtótájékoztatójából. Arról, hogy szükség van-e a szövetségi kapitányi posztra, majd a január 25-ei elnökségi ülés határoz.

De szülessen bármilyen döntés, az biztosnak tűnik: ha marad is az eddigi rendszer, akkor sem Hargitay Andrással képzelik el a jövőt.

– Katinkával nem javult a kapcsolatom a botrány kirobbanása óta, igaz, romlani sem romlott. Hosszú nem tartozott azon úszók közé, akik azzal hívtak fel: szeretnék, ha maradnék. Biztos vagyok abban, hogy az Iron Ladynek van elképzelése arról, ki lenne a legalkalmasabb a posztra. Az új vezetés pedig meg akar felelni neki. Görcsösen nem ragaszkodom a poszthoz, ha az elnökség úgy gondolja, nincs szükség a munkámra, emelt fővel távozom – mondta a Borsnak Hargitay András.

Ha kapitány nélküli rendszerben gondolkodik az elnökség, adódik a kérdés: ki hozza majd meg a végső döntést a válogatottal kapcsolatban? Erre kerestük a választ Sós Csabával. A MÚSZ szakmai alelnöke is úgy véli, nem elengedhetetlen a kapitányi poszt.

– Egy vezető mindenképp kell, aki a világversenyekre leadja, ki indul például a váltóban, de őt nem feltétlenül kell szövetségi kapitánynak hívni. Az egy járható út, ha az edzőbizottság tagjai maguk közül választanak döntésre jogosult vezetőt. A mandátum egy évig szólna, és évente cserélődne. De erről a kérdésről mindenképp az edzőknek kell dönteni – mondta Sós, aki szerint az is elképzelhető, hogy kísérleti jelleggel kapitány nélkül vágunk neki a hazai vb-nek, és utána újratárgyalják a kérdést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.