Nagymamája a példaképe a koribajnoknak

Nagymamája a példaképe a koribajnoknak

gimnazista
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 04. 08:30
Jászapáti Petra a Világkupán elért 3. helyével azok számára is is­­mert lett, akik amúgy nem ismerik a rövid pályás gyorskorcsolyát. A si­­­ker értékét növeli, hogy Petra csak 17 éves.
T. R.

Petra görkorcsolyázni kezdett el az óvodában, majd jött a jégkorcsolya, de a különbözőségek miatt választania kellett a kettő között. Petra az utóbbi mellett döntött, mivel már akkor is az olimpiai részvétel volt az álma. Szeged a sportág egyik hazai fellegvára – Petra karrierjét tekintve ez szerencse, ugyanis ő szegedi –, így jó kezekben kezdhette el a sportágat. Szépen fejlődött, 15 évesen már Budapestre hívták a válogatottba. 

– A legfőbb dolog, ami ehhez a sportághoz kell, a kitartás és a türelem, hogy megvárjam, amíg beérik a befektetett munkám – fogalmaz Petra. – Az én erényem az, hogy tényleg mindent megteszek a kitűzött céljaimért. Sokszor nem könnyű, előfordul, hogy iskolát kell váltani, kevés időt tudok a barátaimmal tölteni, és hát a reggeli korán kelés sem a kedvencem. De ott akarok lenni az olimpián, reményeim szerint már 2018-ban, és ezért minden áldozatra hajlandó vagyok.

Eközben Petra az iskolát sem hanyagolja, ebben a tanévben érettségizik, és mindenképpen tovább akar tanulni. Mivel 12 éve tanul németül, az ELTE-re megy germanisztika szakra, de a pszichológia is nagyon érdekli. A nagy rohanásban ritkán van ideje kikapcsolni, leginkább akkor van egy-két nyugodtabb napja, ha a versenyek után még ott maradnak külföldön a versenyhelyszínen, így tudott kilátogatni egy NHL-meccsre Calgary-ba, egy ilyen alkalommal láthatta a Niagara-vízesést, vagy látogathatott el egy valódi kínai cirkuszba.

És hogy ennek a 17 éves, céltudatos junior Európa-kupa-győztesnek, ifi olimpiai ezüstérmesnek ki a példaképe?

– A nagymamám, mert ő soha nem adott fel semmit – mondja Petra a legnagyobb határozottsággal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.