Gúnyt űztek Únyból - kosztpénzből tengődnek a cselgáncsozók

Gúnyt űztek Únyból - kosztpénzből tengődnek a cselgáncsozók

cselgáncs
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 11. 12:15
<p>Sajnáltak 37 millió forintot a dzsúdós szövetségi vezetők a tervezett únyi új cselgáncs-csarnokra. Így persze az ottani edző, Szabó Ferenc edző dühöng.</p> <p></p>
Bors

Az EMMI felé számos pénzügyi kérelmet engedett tovább a magyar cselgáncs-szövetség. Megtudtuk, az únyiak is megpályáztak 37 millió forintot, ám egy fityinget sem kaptak.

– Miközben tudom, hogy a Honvédnál csakis öltözők felújítására ment el 64 millió - mondja Szabó. – Én hiába akarok Únyban egy 300 négyzetméteres csarnokot felépíteni, mert lesöpörtek az asztalról a kérelmemet. Pedig a létesítmény fűtését, melegvíz-szolgáltatását, áramellátását napkollektorral oldanánk meg. Nem világos számomra, hogy a szatymaziak miként kaphatnak majd 110 milliót, holott nincs is válogatott kerettagjuk.

Az egykori Eb-ezüstérmes Feri jajszava érthető, mert három gyermeke felnőtt válogatott kerettag.

– Korábban Egerágon, most pedig Únyban "családi kosztpénzből" csinálok cselgáncsot. Egyik leányom, Katinka kénytelen a Honvédban dzsúdózni, persze az edzője ugyanúgy én vagyok mint a Leányvárban szereplő Frici fiamá. Még szerencse, hogy Franciska lányom a Varga cseppek Úny dzsúdósa. Ha lenne saját csarnokunk, nem kellene "kölcsönadom" más klubokhoz a saját gyermekeimet. Hát hol van itt az igazság?!

A választ erre mi nem tudjuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.