Edzés közben figyelték az ufók Alit

Edzés közben figyelték az ufók Alit

észlelés
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 05. 12:00
Hatalmas ufóanyahajót látott, s az idegenek meg is figyelték – állította Muhammad Ali, aki azt is hozzátette, szerinte ezek a látogatások az egész világ számára nagyon jelentősek voltak.
Bors

Az idén nyáron elhunyt bokszlegenda Green Beckley-nek mesélt az ufóészleléseiről, aki könyvet írt a hírességek földönkívüliekkel kapcsolatos tapasztalatairól. Egyik reggel Ali a parkban edzett, s nem egy, hanem egyenesen két földönkívüli űrhajót is látott – nem először.

„Napkelte előtt, gyakran futás közben láttam az űrhajókat. Ott lebegett a fejem felett ez a ragyogó fény, mintha valami láthatatlan szálon vezették volna. Először azt hittem, helikopter lehet, de egy pillanat múlva egy ugyanilyen objektum suhant el előttem. Az vörösen izzó csíkot húzott maga után” – magyarázta Ali.

Az egykori bokszoló az eset után szólt a közelben álló edzőjének, s ezt követően ketten nézték, ahogy a két ismeretlen objektum nagyjából negyed óráig köröz a város felett.  

„Úgy lehet őket leírni, ahogy a legtöbben szokták: fényesek és kerekek” – mondta. Kiderült, mások is észleltek ufókat ugyanabban az időpontban, egy newarki jelentés szerint a reptérnél még közelebb repültek a földhöz az idegenek. Ali ezek előtt is látott ufókat. Green felidézte, hogy több mint 16 különös repülő járművet látott. A szerző hozzátette, amikor elbúcsúzott a bokszolótól, Ali azt mondta, kár, hogy nem tud többet mesélni. Mert sokszor – főként a reggeli órákban – Ali úgy érezte, az ufók figyelik őt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.