A kardvívás kétszeres olimpiai bajnoka Rio előtt időzött Kínában, és igencsak megkedvelte a távol-keleti kultúrát. Miközben arra készült, hogy megvédje Londonban megszerzett aranyát, megismerkedett a kungfuzással is.
– Bruce Lee korábbi tanítója, Ip Men alapította az iskolát, amelynek falai közül kikerült az Áronnal és az öcsémmel, Tamással foglalkozó mester – kezdi Szilágyi sikeredzője, Decsi András. – Egy régi kínai ismerősöm meghívásának tettek eleget.
Áron úgy vélte, mivel az önvédelem hasznos, elsajátítja az alapgyakorlatokat. Olyannyira, hogy ha egy sötét sikátorban megtámadnák, simán képes lenne megvédeni magát.
– Persze, mert bevetné a kungfutudományát – vágja rá Decsi. – Mivel a vívás is küzdősport, ráadásul Áron nem kákabélű férfi, gyors és izmos, nem kellene félteni őt. Egyébként szinte valamennyi sporthoz van érzéke, remekül futballozik és teniszezik.
Kínában azonban nemcsak a kungfut kedvelte meg, hanem a tofut is. A Vasas-klasszisnak és válogatottbeli társának, a fiatalabb Decsinek volt ugyan ellenérzése a furcsa állagú, nem túl guszta, kissé büdös étellel szemben. Mégis mindketten megkóstolták.
– Valóban büdös, de létezik világbajnok sajtféleség, amely szintén nem éppen illatos. Ezt a kínai ételt szójatejből készítik és roppant egészséges. Van, aki pudingként, más tésztaként fogyasztja. A feleségem már fel is ajánlotta Áronnak, hogy megtanítja elkészíteni – mondta András. Na igen, a neje kínai, szóval igazi szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.