Sport

Rátámadt egy újságíróra Csertői Aurél

K. B.

2016. november 2. szerda 08:15

A Paks vezetőedzője ordenáré szavakkal kizavarta a stadionból a Tolnai Nép­újság szerkesztőjét a hétvégi bajnoki után. A sértett fon- tolgatja, hogy perel.

Botrányosan viselkedett Csertői Aurél a Paks–Újpest (1-1) meccs után. Az edző rátámadt egy újságíróra. – A mérkőzés utáni nyilatkozatot szerettem volna felvenni Baló Tamással, amikor odajött Csertői, elrángatott, és rám förmedt: „Mit képzelsz, te f*szszopó, hogy a csapat ellen írogatsz?! Tűnjél el a stadionból, a k*rva anyádat!” A biztonságiaknak kellett lefogniuk, különben nem is tudom, mit csinált volna velem – mesélte a Borsnak Rónai Gábor, a Tolnai Népújság szerkesztője és a Nemzeti Sport helyi tudósítója.

– Néhány nappal korábban elemeztük a paksi csapat helyzetét, mi vezetett odáig, hogy lecsúszott az utolsó hely-re. És egyik konklúzióként azt pedzegettük, hogy az edzőváltás lehet a megoldás. Erre rágott be Csertői. Nyilván kritikusak va­gyunk, amikor ennyire gyengélkedik a csapat, de sosem ír­tam a Paks ellen – tette hozzá.

Rónai azt is elmondta, Tököli Attila segédedző és Gévay Zsolt csapatkapitány – ahelyett, hogy megnyugtatta volna a trénert – szintén nekiesett. – Még nem döntöttem el, hogy jogi útra terelem-e az ügyet – jelentette ki a sajtós. Csertői Aurélt tegnap nem értük el, segítőjét, Tökölit viszont igen, ám ő nem kívánt élni a reagálás lehetőségével.  

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet