Sokadvirágzását éli Huszti az Eintracht Frankfurtban. A magyar válogatottságot évekkel ezelőtt lemondó középpályás ugyanis bő egy hónap alatt a Bayern München (2-2) és a Dortmund ellen is gólt szerzett, utóbbi meccsen a mögöttünk hagyott hétvégén pedig még egy gólpasszt is kiosztott, amellyel 2-1-es győzelemhez segítette csapatát. A Bundesliga 1-ben az előző idény végén osztályzón bennmaradó Frankfurt a 33 éves magyar játékos remeklésének is köszönhetően egészen a negyedik helyig kúszott fel a tabellán (a Hertha vasárnapi győzelmével taszította egy hellyel lejjebb).
Mintha a csapat teljesítményének feljavulása egyenes arányban lenne Huszti játékának felerősödésével, hiszen az előző idényben bukdácsoló Frankfurt kapcsán sokat kritizálták a magyar középpályást is. Általánossá kezdett válni az a kritika, hogy a kínai légióskodás a Csangcsun Jatajban nem tett jót az 51-szeres magyar válogatott futballistának, elkényelmesedett, és nem üti már meg a Bundesliga szintjét. Ehhez képest a két legmagasabban jegyzett német csapat ellen sikerült ebben az idényben eddig elért két gólját szereznie, ami négy ponthoz segítette a Frankfurtot. Habár nemcsak idehaza, hanem Németországban is sokan lennének kíváncsiak Huszti véleményére, a játékos meglehetőségen kerüli a rivaldafényt.
– Egyáltalán nem érdekel a média, nem figyelem, mások mit írnak vagy gondolnak rólam. Valójában azt sem igazán szeretem, amikor felismernek az utcán, nincsen sem Facebookom, sem Twitterem, talán már a koromból adódóan – árulta el bő egy hónapja a Kickernek Huszti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.