Elképesztő eredménnyel csaptak oda Ficzáék az éjszakai futamon

Elképesztő eredménnyel csaptak oda Ficzáék az éjszakai futamon

autósport
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 25. 08:45
<p>A Zengő Motorsport két, ifjú versenyzője – Ficza Ferenc (#55) és Nagy Dániel (#99) – történelmi sikert ért el a Dohában megrendezett FIA Túraautó-világbajnokság második szabadedzésén, hiszen mind a ketten a legjobb 10 között végeztek. Nagy a hetedik lett, míg Ficza a kilencedik.</p>
Bors

Az a katari versenypálya látja utoljára vendégül a WTCC népes mezőnyét, ahol a versenyszezon során először vehetnek rész a pilóták éjszakai futamon. A mostani hétvége további érdekessége, hogy csütörtökön rendezték meg mind a két szabadedzést, pénteken pedig az időmérőt és a két lámpafényes futamot.

"Remekül vagyok, el sem hiszem, Sokat dolgoztunk ezért az eredményért. Jó a beszélőkém, de most nehezen találom a szavakat. Az FP1 nem a legjobban sikerült, sajnos, de lehet ez adta meg a plusz motivációt, adrenalint, ami ehhez az eredményhez kellett. Óriásit léptünk előre a beállításokkal, remélem, holnap is tudjuk hozni ezt a formát az időmérőn" - nyilatkozta Nagy Dániel a kocsiból kiszállva.

"Nem a legjobb lelki állapotban jöttem el otthonról, ezt mondanom sem kell, de nagyon felszívtam magam, dolgozott bennem az adrenalin. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a csapat sok erőt adott nekem az elmúlt pár napban és sikerült csak az edzésre koncentrálnom. Bízom abban, hogy holnap is a legjobb 10-ben leszünk" - tette hozzá Ficza Ferenc.

"Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok. Büszke vagyok a versenyzőinkre és az egész csapatra. Nagyon keményen és nagyon sokat dolgozott mindenki egész évben, és úgy látszik, most az utolsó futamra lassan összeáll minden és befektetett munka megtérült. Bízom abban, hogy holnap is ott leszünk a legjobbak között" - értékelte a sikert Zengő Zoltán.

Pénteki program:

12:30 – 13:30 Időmérő

19:20 – 19:50 Nyitó futam

20:35 – 21:05 Fő futam

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.