Elfordult a sztárságtól, katolikus pap lett a focista

Elfordult a sztárságtól, katolikus pap lett a focista

pap
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 06. 19:00
Philip Mulryne korábban a Manchester United futballistája volt, az északír válogatottban 27 alkalommal szerepelt. A 2008-ban visszavonult játékost most diakó- nussá szentelték.
Bors

Mulryne-t a dublini érsek szentelte diakónussá, innen már csak pár lépés, hogy katolikus pap legyen belőle, ez ugyanis a célja. A 38 éves Mulryne húsz évvel ezelőtt még azért harcolt, hogy Sir Alex Ferguson csapatában bebiztosítsa a helyét. A középpályás, aki a Manchester United akadé­miáján nevelkedett, jó eséllyel lehetett volna stabilan is Ryan Giggs és David Beckham csapattársa. Sok pénzt keresett, de aztán csődbe ment, a modell Nicola Chapman volt a barátnője. 

Mulryne 2008-ban visszavonult, majd egy évre rá Olaszországba ment, ahol filozófiát tanult, ezután Belfastban négy évig teológiát hallgatott, és lediplomázott. – A karrierje végén sokat volt sérült, aztán hazament Belfastba, és komolyan elgondolkodott, mit kezdjen az életével – mondta egykori norwichi csapattársa, Paul McVeigh.

– Végig tartottuk a kapcsolatot, láttam, ahogy megváltozik, egyre többet jótékonykodott, hajléktalanokat gyámolított, majd eldöntötte, hogy katolikus pap lesz. Engem sokkolt, hogy úgy érezte, őt erre hívja az élet.

– Azért választottam a hit útját, mert látom, hogy az Úr segítségével a gyengeségeink és hibáink ellenére sokat tudunk változni és mások hasznára lenni – fogalmazott Mulryne, akit várhatóan jövőre szentelnek pappá. Ezzel lemond a családalapítás lehetőségéről, életét viszont a hitének és a katolikus közösségnek szentelheti.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.