Sport

Pincérként kezdte, de idén nyáron már 10,5 milliárdot keresett

T. R.

Létrehozva: 2016.10.09.

Mino Raiola nevéhez fűződik a világ futballjának legnagyobb értékű eladása. Pincérként kezdte, csak most nyáron 10,5 milliárdot keresett.

Mino Olaszországban született, egyéves volt, amikor a szülei Hollandiába vándoroltak ki, apja éttermet nyitott. A fiú itt kapta első munkáját, pincérként dolgozott, közben focizott. Két évet járt a jogi egyetemre, a futballt abbahagyta, és technikai vezetőként dolgozott az egyik korosztályos csapat mellett.

Húszévesen menedzser lett, a Sports Promotions nevű cégnél kezdett dolgozni, eleinte holland játékosokat vitt Olaszországba, többek között Dennis Bergkamp Interbe szerződése körül is ő bábáskodott, de olyan ügyesen intézte a dolgokat, hogy lendületet kapott az önállósodáshoz.

Első egyéni sikerét Pavel Nedveddel könyvelhette el: a cseh focistát a Sparta Prahától a La­zióba vitte. A világ legnagyobb futballtranszferét is ő hozta össze: Paul Pogbát 105 millió fontért (37 milliárd forint) vette meg a Manchester United a Juventustól, Raiola 25 millió fontot (8,8 milliárd forint) keresett az üzleten.

Sikerét többek között annak köszönheti, hogy hét nyelven – olasz, angol, német, spanyol, francia, portugál és holland – beszél, kiváló érzékkel dönt arról, hogy egy játékosnak hol lesz a legjobb helye. Az ő sikerének a mércéje pedig a játékos és a klub elégedettsége.

– Azt mondom nekik, hogy oda kell menniük, ahol szükség van rájuk, mert ott fognak játéklehetőséghez jutni – mondja Mino. – Soha nem kapkodunk, Pogba manchesteri szerződését két év előkészítés előzte meg. 

Remekül ért a macerás sztárok nyelvén, nála van az örök balhés Mario Balotelli és a szintén heves vérmérsékletű Zlatan Ibrahimovic, akivel annyira jóban van, hogy Ibra mindig örömmel pátyolgatta Mino fiát, Mariót. Amikor a fiú kicsi volt, a Ferrarijával kocsikáztatta. Erre már nincs lehetőség, Mario kamaszfiú, aki gyakran tartózkodik apjával annak Chelsea-ben található luxuslakásában. Mino, aki az üzletben kőkemény, a fiával megengedő, rajong a gyere­kéért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja