Gömöri Zsolt: Ártatlan vagyok! - interjú

Gömöri Zsolt: Ártatlan vagyok! - interjú

Magyar Paralimpiai Bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 25. 09:15
<p>Másfél évvel ezelőtt megbuktatták Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság akkori elnökét. Azóta sikkasztás miatt vádat is emeltek ellene.</p>
Vtr

Börtönbe kerül?

Nem – válaszolja Gömöri.

És a vádemelés?

Bízom a felmentésemben. Hat különböző feljelentésben, 15 vádpontban akartak meggyanúsítani, ebből egyéves nyomozás után jelenleg két pontban gyanúsítanak, a többiben megállapították, hogy nem követtem el bűncselekményt, sőt volt, amelyiket úgy zárták le, hogy kimondták: az MPB érdekeit szolgáltam.

Csak nem azt akarja mondani, hogy jogtalanul csinálták ki?

De. Az ügyvédem szerint a maradék két vádpont sem áll meg. A szponzori pénzekért járó jutalmazásomról elnökség döntött, a kártérítésre pedig jogosult voltam, azok után, hogy az MPB-nek kölcsön­adott kisbuszomat ellopták.

A végén még kiderül, hogy karaktergyilkosság áldozata.

Tényleg az vagyok. Miután a magyar sportba rengeteg pénz kezdett áramlani, egy szűk üzleti érdekkör szemet vetett a székemre. Vezetőjük vállalkozásai csődbe mentek, úgy tudom, mára száznyolcvanmillió forintos NAV-végrehajtása van. Az általuk gerjesztett hullámokat aztán mindenki meglovagolta, és végül, mint ebben az országban minden területen, beszállt a politika is, és persze győztesen került ki.

Etikailag se hibázott?

Az etika nem büntetőjogi kategória. De az igaz, hogy ma már úgy érzem, talán tényleg hibáztam, amikor éltem a saját jelzáloghitelem végtörlesztése esetében is a törvény adta lehetőséggel. Bár szerintem mindenki élt volna. Az egyik elnökségi tag nagyon találóan fogalmazott: olyan dokumentum nem volt, ami kompromittáló, de kompromittálóan lettek felhasználva.

Az csak jelzés értékű, hogy a parasportolók is föllázadtak ön ellen!

Sokan fölszálltak akkor erre a hullámra, a sajtó pedig nagyon egyoldalúan számolt be az eseményekről. De miután lecsillapodtak a kedélyek, és eltelt egy év, többen elnézést kértek. Sőt volt, aki konkrétan azt mondta, jobb volt minden az elnöklésem idején. 25 évig dolgoztam a parasportban, a legaljától kezdtem, végigjártam a szamárlétrát, olyan szakképesítéseket szereztem, ami másnak nincs, a terület átfogó ismeretével pedig legföljebb két-három ember rendelkezik az országban. 2007-ben lettem elnök, akkor nyolc sportágban 11 versenyen indultak a sportolóink. 2014-re 24 sportágban 153 nemzetközi versenyen vettek részt. Elnökségem idején a paralimpiai jutalmak rekord magasra emelkedtek, vannak, akik több mint százmilliót vittek haza, folyamatosan fejlődtünk, a meleg égövi edzőtáborban olyan körülmények voltak, hogy a világ más részeiről ott készült ép sportolók 16 érmet szereztek Rióban. Bebizonyosodott, hogy a lányomat a saját pénzemen utaztattam oda. Nálunk minden átlátható volt, az is, kinek mennyi a fizetése!  

Mikor lesz ítélet?

Még évekig eltarthat. De bízom a felmentésemben.

Gömöri Zsolt még mindig vívja a maga harcát

Aránytalan magas fizetés, luxusutazások: a nyomozást el sem kezdték

Végtörlesztés (hűtlen kezelése): bűncselekmény nem történt

Nagy értékű gépjárműbeszerzés (hűtlen kezelés): bűncselekmény nem történt

Mexikói út (hűtlen kezelés): bűncselekmény nem történt

Gyermekének utaztatása: bűncselekmény nem történt

Edzőtábor túlárazott szervezése: bűncselekmény nem történt

2012 decemberi közgyűlés szervezése, túlárazás: bűncselekmény nem történt

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.