Sokadszor bizonyosodik be, hogy a Fradi meccsei dugig vannak bűnözőkkel. Csakhogy őket nem (mindig) a publikum soraiban kell keresni.
A szerdai Koroncó–FTC (0-9) Magyar Kupa-focimeccs végén botrány tört ki. Lapunk munkatársai szemtanúként állítják: miután a fővárosi játékosok – a klubvezetés utasítására – nem mentek oda a zöld-fehér drukkerekhez megköszönni a biztatást, pedig szabadságot vettek ki, és több 100 kilométert utaztak, néhányan igencsak felháborodtak. Egy kapatosabb férfi valóban át is mászott a kerítésen. A biztonságiaknak több se kellett, benyomultak a fővárosi szektorba, és csak a két fél vezetőinek hathatós közreműködése miatt nem szenvedett senki maradandó sérülést. Holott az egyik szekus még egy vipera nevű fegyvert is előkapott. Ezzel már önmagában törvényt szegett.
– Viperát a rendőrség használt régen. De vagyonőrök soha, semmilyen körülmények között nem használhattak, és nem használhatnak ma sem. A személy-, és vagyonőr nem azért van, hogy verje az embereket, szó sem lehet róla. Természetesen védheti magát, ha támadás éri, de nem egy viperával – szögezte le lapunknak Fazekas Imre, a Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ vezetője. Hozzátette, ha büntetőfeljelentést tesznek a viperát előrántó szekus ellen, száz százalék, hogy elveszik tőle a vagyonőri vizsgáját – már ha van neki. Merthogy ha kiképezték, tudnia kellett volna, hogy mit tehet és mit nem.
Értesüléseink szerinte Koroncón a fővárosiak részéről a Fradi Security látta el a biztonsági szolgálatot. A hazaiakat a Marcus Security védte. Nem tudtuk kideríteni, hogy a viperás ember mely cég megbízásából dolgozott a helyszínen. Ami aligha véletlen... Ezek a cégek rendszeresen alvállalkozókkal dolgoztatnak, hogy ne lehessen őket utolérni, megbüntetni. Alkalmazottaik között rendre feltűnnek köztörvényes bűnözők is. Az biztos, hogy a viperás főnöke az a Tóth Csaba volt, aki korábban – többek között – a Fradinak volt a biztonsági főnöke.
– Provokáció történt! Kubatov Gábor elnök elintézte, hogy botrány legyen, álláspontját, hogy kell a szkenner, így erősíti – nyilatkozta egy neve elhallgatását kért ultra.
Az esettel kapcsolatban Varga T. Róbert véleményét itt olvashatja el!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.