Két nappal az első vb-selejtezős meccs előtt Bernd Storck szövetségi kapitány bizonytalanul szállt fel Ferihegyen a feröeri repülőgépre, a német szakembernek továbbra is fejtörést okoz, kivel pótolhatná a nemzeti csapattól leköszönő Király Gábort.
– Még nem döntöttem el, ki áll majd a kapuba, de a csapat többi része már összeállt a fejemben – mondta indulás előtt Storck. – A nulláról kezdjük az egész sorozatot, az Eb-nek vége, a pozitív dolgokra jó szívvel emlékszünk, de azok már a múlté – tette hozzá.
1. Ön szerint hányadik helyen végez selejtezőcsoportjában a magyar csapat?
2. A sikeres Eb-szereplés nyomást tesz a játékosokra, vagy lendületet ad nekik?
3. A magyar klubfutball sikertelensége hatással lehet a válogatott szereplésére?
4. Egyetért Dárdai Pállal, aki szerint, ha nem jutunk ki a vb-re, kárba vész az Eb-szereplésünk?
Egervári Sándor, korábbi szövetségi kapitány
1. Realitása van a második helynek.
2. Utóbbi, hiszen azáltal nőttek az esélyeink.
3. Természetesen, hiszen a válogatott egy részét a hazai bajnokság adja.
4. Én nem húznék párhuzamot a kettő között.
László Csaba, a válogatott korábbi másodedzője
1. Harmadikként zárunk.
2. Reményeim szerint lendületet.
3. Nem, ezt külön kell választani.
4. Nem, a kettő független egymástól.
Mészöly Kálmán, korábbi szövetségi kapitány
1. Az első kettő valamelyikén.
2. Kizárólag lendületet.
3. Nem, ez csak a klubcsapatokat érinti.
4. Más állásponton vagyok, minden eredményt meg kell becsülni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.