Kitart a klubja a gyerekszurkálással vádolt edző mellett

Kitart a klubja a gyerekszurkálással vádolt edző mellett

fogpiszkáló
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 14. 11:15
R. Szilárd korábbi válogatott hokis, aki ma edzôként dolgozik, fogpiszkálóval szurkálta a gyerekeket – legalábbis ezt állítja egy szülő.
K. B.

A jászberényi ho­kicsapat edzőjeként fogpiszkálóval szurkálta 8-10 éves tanítványait R. Szilárd, korábbi U20-as válogatott hokis, állítja egy édesapa.

– Leragasztotta a hangoskodó gyerekek száját, és fogvájóval szurkálta őket az edzőtáborban – vádolta meg az RTL Híradó kamerái előtt a trénert Boroznaki Zsolt, akinek gyermeke szintén a helyi hokicsapatban pallérozódik. Az apa elmondta, egy rendkívüli szülői értekezleten a játékosként az Újpest és a Diósgyőr csapatában is megfordult tréner beismerte, hogy rossz döntést hozott, amikor megszurkálta a srácokat.

Boroznaki még júliusban tett feljelentést, azóta pedig nem csak az edző, a vezetőség is eltűnt a jászberényi klubtól. A Bors úgy tudja, R. Szilárdot nem rúgták ki, hanem még a botrány kirobbanása előtt új állást kapott a Kanadai Magyar Hokiklubnál.

– Amikor felvettük, nem tudtunk semmit, mert még nem volt ügy. Az egész a nyáron indult, mi pedig áprilisban egyeztünk meg vele – tájékoztatta lapunkat az egyesület, ahol R. Szilárd jelenleg 14 éves fiatalokkal foglalkozik, és marad is. – Nem forog veszélyben a munkája, nem gondoljuk, hogy el kellene küldenünk. Aki személyesen ismeri, elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyet tenne – közölte a klub. 

Úgy tudjuk, Jászberényben a szülők aláírást gyűjtenek R. Szilárd ártatlanságának igazolására, és a botrány miatt a helyi klub egy szülői értekezletet hívott össze csütörtökre. A rendőrség hónapok óta kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz. A tanúk kihallgatása és a sértettek azonosítása folyamatban van, de gyanúsítotti kihallgatás még az­óta sem történt.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.