Azért vannak Tiszában a parák, mert olcsó

Azért vannak Tiszában a parák, mert olcsó

Tisza
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 08. 11:15
Amíg az ép versenyzők riói felszerelését az adidas gyártotta, addig a parasportolókat a Tisza öltözteti. Szabó László, a parások elnöke szerint ennek prózai oka van: jobb volt a magyar cég ajánlata.
Munkatársunktól

Egyenlőségről, azonos esélyekről és azonos megítélésről beszélt a parasportolók riói formaruhájának bemutatóján Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, ám ez az öltözeten nem tükröződik. Míg a brazíliai ötkarikás játékokon a magyar ép sportolók adidasban jártak-keltek, addig a paralimpikonokat a Tisza Cipő öltözteti.

– Egyszerűen jobb ajánlatot adott a magyar vállalat – fogalmazott a Borsnak a Rióban elért Szabó.

– Fontosnak tartottam, hogy olyan céggel kössünk szerződést, amelynek termékei Magyarországon készülnek. A londoni olimpián ugyan  adidas termékeket használtak a parasportolók is, ám míg ép társaiknak a német sportszergyártó nagyvállalat ingyen adta a formaruhát, addig az MPB csupán kedvezményesen vásárolhatta meg a felszerelést. A Tisza sportruházatba a gála- és utazómelegítő, rövidnadrág, pólók, cipők, táskák tartoznak. A gálamelegítő piros díszítésű fehér felsőt és zöld nadrágot tartalmaz a magyar címerrel. Szabó László arra a kérdésünkre nem tudott választ adni, hogy pontosan mennyibe került a felszerelés egy sportolónak.

Kerestük a két érintett céget is, hogy kiderítsük, az adidas mekkora támogatást nyújt a MOB-nak, illetve a Tisza mennyit számláz ki az MPB-nek, de egyiktől sem érkezett válasz.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.