Anyukája faragott jó kajakost az új szupersztár Bálintból

Anyukája faragott jó kajakost az új szupersztár Bálintból

Dombvári Bence
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 31. 09:30
A doppingvétségen ért Dombvári Bence helyett Kopasz Bálint indul az olimpián a kajakosok 1000 méteres versenyében. A 19 éves algyői versenyző nem fél.
Délmagyar

Nem túl szerencsés, hogy egy doppingvétség átírja az olimpiai keretet, de ha már így adódott, a legjobbat kell kihozni belőle. Mivel a válogatókat Dombvári nyerte, de a második legjobb eredmény Kopasz nevéhez fűződik, egyértelmű volt, hogy ő megy Rióba.

– Ami történt, az nem jó a sportágunknak, éppen ezért nem is igazán örültem a doppingolással kapcsolatos rossz hírnek, de elfogadtam, és gőzerővel készülök a feladatra – mondta az ifjúsági világbajnok a Délmagyarországnak. – A második válogatón elért időm jónak tűnik, azzal az első négy helyre is odaérhetek, így az eddigi taktikán nem érdemes változtatni. A  válogató második helye, valamint az Európa-bajnoki bronz­érem jó alap az olimpiára – árulta el Kopasz, akinek édesanyja, Demeter Irén az edzője.

– Bálint erőssége, hogy lelkileg rendben van. Mindegy, hogy hazai válogató, világkupa, vb vagy Eb, amikor a rajtgépben van, mindezt kikapcsolja, nem blokkolja még az olimpián sem. Ő következik Dombvári után a sorban, és most neki kell helyt­állnia, ez a legnehezebb az egészben. De az olimpián olyan profin áll majd oda, ahogy a nála rutinosabbak sem. Van egy feladat, amit jól begyakorlunk, és ő ezt hozza majd Rióban is – mondta az edzőnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.