100 tonnát mozgat meg az edzésen Anita

100 tonnát mozgat meg az edzésen Anita

tréning
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 24. 17:00
Egy-egy edzésen száz tonnát is megmozgat Márton Anita súlylökő, aki meglepődött, amikor élete legjobbját, 19,49 métert ért el a székesfehérvári Gyulai István-emlékversenyen.
Szabó Sándor

A békéscsabai Anita azzal a ritka képességgel rendelkezik, hogy szinte centire pontosan megtippeli egy-egy viadala előtt, hogy edzéseredménye alapján mit ér el soros versenyén. Abból kiindulva, hogy mostanság 18,20 körül dob tréningen, 18,80-at várt ma­gától.

– Mivel jelenleg erőnléti tréningekkel készülök az olimpiára, ezért ért váratlanul, hogy életem legjobbját, országos rekordot értem el – nyilatkozza Anita, aki úgy érzi, hogy Brazíliában húsz méter környékére juthat. Az feltehetően kevés lesz ahhoz, hogy a kétszeres olimpiai első, négyszeres világbajnok, a 193 centi magas, 120 kilós új-zélandi Valerie Adamst megverje.

– Valamikor őt is megfosztja valaki a trónjától, de úgy fest, egyelőre nem én leszek az – mondja Anita, aki 172 centire nőtt, és testsúlya harminc kilóval marad el Adamsé mögött. Az említett trónfosztásig egy-egy súlyemelő edzésén összesen száz tonnát mozgat meg, s egyelőre – mint újságolja – bizonytalan, mikor szakít időt magának arra, hogy átvegye Az év embere 2016 címére emlékező dokumentumait Békéscsabán.    
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.