Bernd Storck szövetségi kapitány a vasárnap 18 órakor kezdődött tréning előtti sajtótájékoztatón még arról számolt be, hogy a 23 fős keret minden tagja egészséges, de ez szinte azonnal megváltozott, mert Kádár Tamás már a gyakorlás első 15 perces, nyilvános részében megsérült.
A Lech Poznan 26 éves védője az egymás közti passzolgatás során Gera Zoltánnal rúgott össze, majd a földre rogyott és percekig ápolták, végül befáslizták a bal lábát és elhagyta a pályát.
Kádár esetleges kiesése komoly gondot okozhat a német szakembernek, ugyanis az elmúlt két felkészülési meccsen, a világbajnok németek és az Afrika-bajnok elefántcsontpartiak ellen ő kezdett balhátvédként. Esetleges hiányában a debreceni Korhut Mihály juthat szóhoz, aki márciusban a horvátok elleni barátságos meccsen játszott.
Kádárra biztosan vizsgálatok várnak, amelyek elvégzése már csak azért is sürgős, mert ha súlyosabb sérülésről van szó, akkor a magyarok első, keddi mérkőzését megelőző napon még változtathat keretén Storck, de ehhez az európai szövetség (UEFA) orvosi bizottságának hozzájárulása is szükséges.
Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott elsőként kedden Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.