Miközben sokan takargatják a lapjaikat, Dombi Rudolf beszél arról, hogy a kajaknégyes tagjaként próbál kijutni a riói olimpiára, holott 2012-ben Kökény Roland társaságában párosban szerzett bajnoki címet. Dombit először arról kérdeztük, mit tud korábbi sikertársáról.
– A sportban már huzamosabb ideje nem közösek az útjaink, de a vízparton még összefutunk – kezdte Dombi. – Róla annyi jutott el hozzám, hogy jelenleg a szegedi Maty-éren lapátol.
Dombi Hüvös Viktor edző javaslatára mondott igent, és ült be egy négyes hajóba, olimpiai startjogot próbál kiharcolni Nádas Bencével, Bán Kristóffal és Boros Gergellyel közösen.
– Ezek a srácok nem újak számomra, Hüvös Viktort is jól ismerem és nagyra tartom, elvégre a Tótka Sándor, Molnár Péter K-2-es 200-as egységből világbajnokot faragott. Dombi arra a felvetésünkre, tart-e attól, hogy lemarad Rióról, azt válaszolta: némi félelem ugyan motoszkál benne, de hát a kajakban inkább edzeni kell, és nem rettegni.
– A Kammerer Zoltán fémjelezte kvartettel vívunk késhegyre menő harcot Szegeden a június 10. és 12. közötti, második olimpiai kvalifikálón. Az utazik Brazíliába, aki nyer. Ezért pár napon belül a négyesünk össze is pakolja a cuccait itt, a dunavarsányi edzőtáborban, és leköltözünk Szegedre, tudniillik ott valamivel lágyabb a víz.
Elképzelhető, hogy Dombi a K-2 1000-es távra is benevez, miután a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence Honvéd-kettős Duisburgban kvótát szerzett Magyarországnak erre a távra is, ám ez még kérdőjeles elképzelése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.