Combsérülése miatt kihagyta a Real Madrid legutóbbi három, s előreláthatóan a következőt meccsét is a portugál klasszis, aki versenyt fut az idővel, hiszen szeretné segíteni csapatát a bajnoki finisben, és a május 28-i BL-döntőn már mindenképpen pályára akar lépni. Felépülését ezért őssejtekkel gyorsítják.
– A csontvelőből nyert őssejteket a tervezett beavatkozás előtt hetekkel veszik le, élsportolóknál akár korábban, amit aztán szaporítanak, dúsítanak – tájékoztatta a Borsot dr. Benyó Gábor, a Humancell őssejtlabor vezetője. – A sérült területre injektálják az őssejtet, amely csökkenti a sérülés okozta gyulladás tüneteit. A néhány órás kezelés után 4–7 napos pihenő, majd a rehabilitáció következik.
A szakember azt is elmondta, a folyamat hetekkel gyorsíthatja a regenerációt, és a gyógyulás hatásfoka is sokkal jobb lesz. A ma még nem túl gyakorinak számító beavatkozás ára külföldön – régiótól függően – 10–30 ezer euró (3–9 millió forint) is lehet. Ronaldo pár luxusautó árát már elköltötte a kezelésekre, ugyanis dr. Mikel Sánchez professzor két éve szintén őssejtterápiával gyógyította meg a portugál focista térdét. Ezeket a kúrákat disznókon kísérletezték ki.
– Porcsérülések kezeléséhez a tudósok emberi köldökzsinórvérből gyűjtötték az őssejteket. Majd azt géllel helyettesítették, és térdsérült kismalacokba injekciózták. Tizenkét hét elteltével nagyobb és teljesebb porcregenerációt mutattak, szemben azokkal, amelyek nem kaptak őssejtet – magyarázta lapunknak dr. Engi Zita, a Cord Blood Center őssejtbank szaktanácsadója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.