Megbukott a Vízipók is

Megbukott a Vízipók is

Vízipók
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 07. 09:15
Először jó volt a Bol-dog kutya is, most már a 42 éves, ikonikus, ízig-vérig magyar figura sem elég. Dagad a 2017-es vizes vb kabalája körüli botrány.
Bors

„A pályázati anyagok minősége nem ütötte meg a kívánt szintet, ezért profi stúdiókat kértünk fel a kabalaállat megtervezésére” – értesült a héten a Bors a Magyar Úszószövetségtől, miért nyilvánították érvénytelennek a 2017-es vizes vb kabalafigurájának megtervezésére hirdetett, nyílt pályázatot.

Miként arról elsőként beszámoltunk, több mint ötszáz induló legalább ezer pályamunkát készített. A művészek totál felháborodtak, hiszen hosszú órákat, napokat dolgoztak a terveken, remélve, hogy az ő markukat üti az ötszázezer forintos fődíj.

Csípős

A MÚSZ kifogásolta, hogy szerdai cikkünkben azt írtuk, a szövetség írta ki az új pályázatot, holott a vb-t szervező BP2017 Nonprofit Kft. tette. Úgy csinálnak, mintha a szövetségnek semmi köze nem lenne a céghez. És mintha ez lenne a legnagyobb probléma.» Varga T. Róbert

A szövetségnek nem kellett többek mellett Vízipók-csodapók sem, pedig Vujity Tvrtko szerint keresve sem lehetne találni alkalmasabb ka­balát. Legföljebb egy picit modernizálni kellett volna.

– Határozottan úgy gondolom, hogy a Vízipók akár az eredeti formájában is megfelelő lenne kabalának – mondja ifjabb Kertész György, akinek kilencven­éves hidrobiológus édesapja a rajzfilm szellemi résztulajdonosa Szabó Szabolcs és Haui József rendező mellett. Kertész az ikonikus rajzfilm forgatókönyvírója volt.

A Vízipók kapcsán az az ellenvetés, hogy sehol máshol nem ismerik, de erre ifjabb Kertész azt mondja: 140 országban adták el ezt a rajzfilmet...

– Nem ismerem az összes pá­lyamunkát, de kizártnak tartom, hogy ne lett volna közte egyetlen igényes sem – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.