Az Ópazován játszott felkészülési meccsen, amit a mieink 2-1-re megnyertek, Tajti a 33. percben a megrökönyödött kapus asszisztálása mellett tekert a jobb felső sarokba.
– Felmértem, hová helyezkedik a szerb kapus, majd a tizenhatos bal oldali csücskétől nyolc méterre, jobb lábbal a rövid felső sarokba csavartam a labdát – mesélte Matyi.
– A La Masián amúgy nincs olyan speciális tréner, aki csakis a szabadrúgásokat oktatná nekünk.
Tajti bevallottan Lionel Messi rúgótechnikájáért rajong, ám kiemelte: senki megoldásait sem kopírozza, még az argentinét sem.
– Efféle utánzásra nincs is szüksége – tette hozzá idősebbik Tajti József, aki a Bp. Honvédban futballozott, majd dr. Mezey György kapitány mellett dolgozott a magyar válogatottnál pályaedzőként. – Amikor az unokám apró kölyök volt, a vele vívott lábteniszmeccseken tapasztaltam, kivételes a technikája. Tanítani őt szükségtelen, mert a vérében van a szabadrúgás-lövés tudománya is. Valódi megszállott.
Tajti nagypapa azt állítja, ötletesség dolgában a két egykori Honvéd-ászt, Tichy Lajost és Kocsis Lajost idézi a 18 esztendős Matyi, s várhatóan nincs messze az idő, amikor Matyi olyan erővel rúgja el a labdát mint a két egykori FTC-csillag, Varga Zoltán és Szőke István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.