Rió mellett államvizsgára is készül Szilágyi

államvizsga
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 02. 10:15
Ázsiában turnézik, azaz vív Szilágyi Áron. Az olimpiai bajnok kardozó három hetet töltött versenyzéssel, főleg edzésekkel Japánban, Dél-Koreában és Kínában.
jk

Egy ilyen kivételes alkalmat arra is fel lehet használni, hogy elvonuljon az ember az otthoni hétköznapi gondok elől, itt nyugodtan lehet az edzésekre koncentrálni.

– A túra alatt három ország kultúráját ismerhettem meg – árulta el Áron. – Japán fantasztikus, mindenki rendkívül kedves. Az ételek kiválóak és egészségesek. Korea valahogy durvább, a kultúra számomra elég érthetetlen. Kínában pedig látszik, hogy világhatalom épül. Szerencsére mindenhol volt időnk körülnézni.

Azért Ázsiában is rengeteget dolgoztak, elvégre gőzerővel készülnek Rióra, de ünnepelni is tudtak, hiszen a szöuli Grand Prix-versenyen Decsi Tamás is olimpiai kvótát szerzett, nem csoda, hogy a verseny után nagy vacsorával köszöntötték.

Szilágyi egyébként két fronton is remekül helytáll, a pást mellett a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán az államvizsgára készül. Igen, most, az olimpia előtt.

– Kikapcsol, felfrissít a tanulás, szóval júniusban államvizsga és Eb, júliusban pedig elvonulok a világ elől, nem vállalok semmilyen szereplést, szinte remete­életet fogok élni, hogy minden idegszálammal az olimpiára koncentráljak.

Addig persze még van egy kis idő, de azt sem pihenéssel tölti. A kardozókkal együtt a futballisták főhadiszállására, a telki edzőközpontba vonul. Nem focizni, csak vívni. Elvégre hamarosan Rióba utaznak. Egyelőre az áprilisi kardcsapat-vb-re, az olimpia tesztversenyére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.