Parafenomén juttatta ki Rióba Decsi Tamást

Decsi Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 16. 17:00
Némi túlzás, amit állítunk, ám Harasztosi László parafenoménnek jelentős szerepe van abban, hogy Decsi Tamás is forgathatja a kardját a riói olimpián.
szabó

Kilenc éve, 2007-ben találkozott először Decsi Harasztosival, aki az éteren keresztül küld energiát annak, akivel azt előzetesen megbeszéli.

– Egyfajta akarat- és energiaátvitel ez - magyarázza Harasztosi. – A rádióhullám és az áram sem látható, mégis észlelhető a hatása. Speciális energiacsatornán keresztül továbbítom Tamásnak az energiát. Idén is működött ez a kapcsolat, amint az évek során mindig.

– Gondolati sebességgel érkezik Harasztosi úr küldeménye - magyarázza Decsi. – A fénynél tízszer gyorsabban “utazik” az energianyaláb. Felfrissít, és érezhetően jobban megy a vívás.

Főleg egy moszkvai Világ Kupa-versenyen vált e távkapcsolattól pattogóssá Tamás, aki a 2012-es londoni címvédő Szilágyi Áron társaságában lép pástra Rióban a kardozók vetélkedőjén.

– Most már csak azért fohászkodom, hogy ne Áronnal hozzon össze a sorsolás ördöge - jegyzi meg Decsi.
Kérdésünkre, netán nem lenne-e előnyös Harasztosit akkreditálni az olimpiára, Decsi azt válaszolja, dehogynem, csakhogy az kivihetetlen. Pedig szerintünk a MOB léphetne ezért.

Azt viszont tervezi Tamás, hogy értesíti a Harasztosi-féle energiaátvitelről Szilágyit, illetve az olimpiai aranyérmes kardozó edzőjét, Decsi Andrást, aki történetesen Tamás testvére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.