Michelisz nyomában jár a tehetségkutató győztese

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 11. 10:15
Túl van az első tesztjén a GFS Racing nemzetközi tehetségkutatóját (amely gokartozásból, szimulátorozásból, erőnléti tesztből, elméletből és két mért szlalomkörből állt) megnyerő Molnár Bendegúz Gergő. Ugyan életében először ült 1.6-os Suzuki Swiftben, egyből tekintélyt vívott ki magának a Slovakia Ringen.
cs

– Jól sikerült a teszt, el is döntöttem, hogy év végén a legjobb háromban akarok zárni – mondta a 18 éves pilóta, aki eddig jóformán csak szimulátorral versenyzett, ám most a Swift Cup Europe mezőnyében bizonyíthat. Igaz, nem ő lenne az első, aki a számítógép elől indulva futna be autóversenyzői karriert, hiszen a túraautó-vb gyári Honda-pilótája, Michelisz Norbert is így kezdte.

– Nagy lökést adott, hogy Norbi bebizonyította, szimulátorbajnokként is el lehet jutni egy nemzetközi vb-sorozatba. Ő a példaképem – árulta el Bendegúz. – Szerencsére a nyereményem most azt jelenti, hogy az autóra nincs gondom, ám az utazásomat és az ellátásomat az édesapámnak kell állnia, sőt ha összetöröm a kocsit, a javítás is az ő pénztárcáját terheli, ezért is keresek gőzerővel támogatót.

A gimnazista ezzel együtt nagyon izgatott a közelgő debütálása miatt, amikor már élesben száguldhat a szlovákiai pályán a népes kategóriában (42 előnevezés érkezett). Az agárdi osztálytársak is szorítanak érte, hiszen tudják, mindig is ez volt az álma.

– Szerintem a versenyek miatt nem lesz gond a suliban, nagyjából négyes tanuló vagyok. Az érettségiig meg még van két év.

S hogy adott-e már nevet a versenygépének?

– Még nem, de azt hiszem, a nagyokhoz hasonlóan én is választok majd az autónak egy hangzatos női becenevet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.