Kiss már a múlt, ám kérdés, ki lesz az utóda? Elvégre nyakunkon a riói nyári olimpia.
Azt hallottuk, az olimpia után amúgy is kapitánynak kiszemelt Hargitay András kaphatja ezt a tisztséget. De nem zárható ki, hogy az olimpiai aranyérmes Darnyi Tamás nevét is bedobják majd. Erről bizonyára már javában tart a színfalak mögött az egyeztetés.
Ugyanakkor élénk vihart kavarhat a sportági közgyűlésen, hogy maradjon-e Gyárfás Tamás az elnök vagy sem?
Gyárfást pénteken Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció lemondásra szólította fel kommünikéjében. De pokolian elégedetlenek a úszó edzőbizottság tagjai is.
Emlékezetes: pár napja a magyar szövetség “vezetősége” kimondta, hogy Kissre a történtek ellenére szükség van. Ám hogy kik a “vezetőség” tagjai, azt nem nevesítették.
Ellentétben az edzőbizottságéval, ugyanis az aláírók névsora megjelent a sajtóban. Ami – azután, hogy Kiss vette a kalapját – több mint kellemetlen a mellette/mögötte aláíró trénerek számára, akik pontosan érzik, micsoda elsöprő népharag nyilvánult meg a nemi erőszak miatt.
Informátoraink szerint e dühös trénerek közül többen csatlakozhatnak a közgyűlés azon csoportjához, mely – Rio közelsége ide, Rio közelsége oda – esetleg személyi változásokat követel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.