A múlt század legkiválóbb magyar kézilabdázónőjének választott 66 éves, Dániában élő Sterbinszkyt nem lepte meg, hogy dán szakemberrel is tárgyal a magyar szövetség, de szerinte a honi edzők is kiválóan felkészültek.
Ismert, egyik válogatottunk sem jutott ki a riói olimpiára, ezért a MKSZ vezetői felvették a kapcsolatot a lengyel női válogatottat és a román CM Bucurestit irányító Rasmussennel.
– Azért hadd emlékeztessek rá, mi magyar mesterrel, az akkor 28 éves Mocsai Lajossal nyertünk 1982-ben BEK-et a Vasassal – így Amália.
A korábbi balátlövő hozzátette, Rasmussen nagyon érti a dolgát, 2013-ban és 2015-ben vb-negyedik helyhez segítette a lengyel válogatottat, a hétvégén pedig a román csapatot a budapesti Final Four-mezőnybe kormányozta.
– A dán edzők világszerte keresettek, a mai, sajnos csakis kőkemény ütközésen alapuló játékra való felkészítés nagymesterei – magyarázta Sterbinszky, aki kiemelte, a dánok külföldi munkavállaláskor igencsak megkérik a pénzüket. Annak idején például Anja Andersen a német válogatott mestereként Eb-t és vb-t nyert, ezért évi egymillió dán korona (43 millió Ft) fizetést kért, és kapott. Manapság a dán szakemberek másfél millió koronát (64 millió Ft) is elkérnek, és ez alól vélhetően Rasmussen sem lesz kivétel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.